Az ének iskolája TV2 - Kishúga lelke költözött Radics Jani lelkébe
Nem tervezték Jani születését, sőt az orvosok még azt is
javasolták az édesanyának, hogy vetesse el a babát. A terhességet ugyanis
kockázatosnak tartották. Ő azonban vállalta a veszélyt, és élete legjobb
döntésének tartja, hogy nem hallgatott az orvosokra. A két fiam után nagyon szerettem volna egy kislányt. Olyat,
amilyet már előtte elvett az isten, mesélte a Storynak Jani édesanyja,
aki
soha nem tudta kiheverni, hogy első gyermeke gyógyíthatatlan
szívbetegséggel
született. A sors azonban most is fiút adott neki, igaz, mást, mint
korábban. "Jani aranyszínű hajjal született. Sokkal szelídebb, halkabb
volt, mint a két
bátyja, és soha nem mozdult el a szoknyám mellől. Mintha Adélka lelke
költözött
volna bele. Büszke vagyok rá, mert nagyon jó tanuló, szinte csak ötösei
vannak.
A magatartásával sem volt soha semmi probléma, csak dicséreteket kapott a
tanáraitól" - büszkélkedett Jani édesanyja.