Az ének iskolája TV2 - Patai Anna műsorvezető lesz

A Megasztárban feltűnt kislány visszatér a képernyőre, ám ezúttal nem énekesnőként. Annát az Ének Iskolája internetes háttérműsorában láthatjuk majd.
Élete nagy lehetősége előtt áll Annácska: műsorvezető lesz. Az Ének Iskolája című TV2-es tehetséggondozó műsorról árul majd el kulisszatitkokat, és sokat szeretne tanulni Friderikusz Sándortól.
A mindössze 14 éves énekesnőre három évvel ezelőtt figyelt fel az ország, amikor a TV2-n futó Megasztárban énekelt. Kiesését a korának köszönhette, az ítészek nem akarták kitenni a fellépésekkel járó stressznek. Ő azonban nem lassított, három színházban is szerepel – sikeres a színpadon, a tévézés mégis mintha be akarná szippantani, ismét képernyőre kerül, igaz, ezúttal online, a tv2.hu internetes oldalon.
– Óriási megtiszteltetés, hogy rám gondoltak a csatornánál – kezdte lelkes nyilatkozatát Anna. – Az életemet az éneklés és a színház tölti ki az iskola mellett, és nem gondoltam rá, hogy műsorvezetéssel foglalkozzak. A szombaton startoló Az Ének Iskolájának online háttérműsorában tanácsokat, tippeket adok majd az énekeseknek, hetente többször is. Alig várom, hogy képernyőre kerüljünk. A tanárok között a kedvencem Szandi, vele hamar megtaláltuk a közös hangot, talán azért, mert ő is tini volt, amikor elkezdte a pályáját. Rajta kívül Király Viktorral vagyok jóban. Nagyon szerencsésnek érzem magam!