A gyerekek sokkal bölcsebbek és erősebbek, mint az elsőre látszik és úgy általában véve sokkal jobb arcok, mint a tévék által elkényeztetett, huszonéves wannabe-sztárok. Az Ének Iskolája - kritika.
Nem akarunk parttalanul nyafogni a magyar kereskedelmi média állapotán, maradjunk tehát gyorsan abban: Magyarországot nem azért szeretjük, mert drákói etikai irányelvek mentén szerkesztenék a szórakoztató műsorokat. Egy íratlan szabály azért talán mégiscsak akad: a gyerekeket békén hagyjuk és kész. Láttunk már példát arra, hogy műsorvezető, vagy éppen politikus egy vagy több gyerek nyomorát használta nézettségnövelésre - plusz önnön hősiességének hangsúlyozására -, de ezeket általában komoly hörgés követi a kritikusok és az öntudatosabb nézők részéről.
A TV2 tehát az év legmerészebb produkcióját tűzte műsorra Az Ének Iskolájával, amelyben nem egy vagy kettő, hanem rögtön tucatnyi kiskamaszt (köztük több hátrányos helyzetűt) hajt színpadra és több millió képernyőre minden szombaton. Mindezt főműsoridőben teszi, a Voice és a Megasztár koreográfiája szerint, természetesen sztárzsűrivel. Kemény vállalás ez a milliónyi éhező-nélkülöző gyerekek országában, de várjuk ki a végét.
A műsor elvileg szocioriporttal fűszerezett tehetségkutató: az osztályfőnök-zsűrielnök Friderikusz Sándor és a leendő tanáruk - Szandi, Hajós András, Szulák Andrea, vagy Király Viktor - felkeresi a gyerekeket otthonukban, hogy személyesen invitálja meg őket a stúdióba, ahol komoly casting, majd tréning vár rájuk. Kieső elvileg nincs, csak sikerélmény, ígérik - hogy ez konkrétan hogy néz ki, nem tudjuk, de reméljük, a készítők tényleg nem terelnek vakvágányra egy kis tehetséget sem, akár csalódással, akár a sztárság hamis ígéretével.
Térjünk is a lényegre. Fanyaloghatunk ugyan a zsűrin - közülük mi gyerekként biztosan Friderikuszt választottuk volna utolsóként ofőnknek, viszont Hajós szokás szerint telitalálat. Vagy bírálhatjuk a koncepciót, esetleg aggódhatunk, hogy ez bizony egy egészséges országban közszolgálati műsor lenne, meg ilyesmi. Mégis azonnal kiderül, hogy Az Ének Iskolája különleges, itt-ott őszintén megkapó műsor. A szerkesztők ugyanis szerencsére csak annyit kozmetikáztak, amennyit mindenképpen muszáj: a steril, szépen bevilágított, tehetségkutatós díszletek mögül állandóan felsejlik a magyar valóság.
Haldokló településeken, lelakott általános iskolákban járunk, Király Viktor boxteremben, a haverjai körében énekelteti a roma fiút, a viccesen magabiztos kiskamaszok közé pedig egy-egy elveszett, sérült lélek is vegyül. Szóval olyanokat mutatnak nekünk, amikről a legtöbb tévéfüggő éppen hogy megfeledkezni igyekszik, és lám: a műsor így is nézettségi rekordokat dönt. Ezt persze nem nehéz megfejteni: sokkal könnyebb azonosulni a még el nem rontott, őszinte és vicces kiskamaszokkal (plusz a backstage-ben könnyező anyukákkal), mint az elkényeztetett megasztárosokkal, akik aztán úgyis vidéki művházak színpadain találják magukat.
Még tanulság is van: a gyerekek sokkal bölcsebbek és erősebbek, mint azt ránézésre látszik. Mégis mi okosat tud mondani Friderikusz, vagy bárki más egy alacsony, nála egy évvel idősebbek közé járó kissrácnak, aki megpróbálja hétköznapi, poénos sztoriként előadni, hogy a tesiöltözőben leteperték és megverték?
Semmit, de nem is kell nekik, tud és ért ő mindent. Ezzel nagyjából el is magyaráztuk a másik okot, amiért Az Ének Iskolája jobb műsor, mint a korábbi tehetségkutatók. Egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek sokkal érdekesebbek és jobb arcok, mint a huszonéves wannabe-sztárok. A szemüveges kocka kész kis Bob Dylan, de ő inkább Mick Jagger és Kurt Cobain lenne, kérdés, le tud-e mondani érte a számítógép-függőségről; a cserfes kislány videokonferenciát szervez a plüssállatainak, a roma fiú felelősségről és elszántságról értekezik a bokszterem öltözőjében; végül pedig - mintegy mellesleg - egy komplexusos, szorongó lány kihívja Christina Aguleirát és lenyomja a befutott magyar mezőny nagy részét.
Az első két műsorban feltöltötték az osztályokat, azaz a műsor még nem mutatta ki a foga fehérjét. A készítők előtt két út áll: a könnyebb az, hogy szórakoztató, de felszínes és hamiskás mederben tartják Az Ének Iskoláját. A nehezebb az, hogy a szórakoztatás mellett igyekszik megmutatni, mit tud és hogy gondolkodik a magyar társadalom egyik súlyosan elhanyagolt, ridegen tartott rétege: a gyerekek.