Az ének iskolája TV2 - Szerelemre hangolva

A felvételen Ördög Nóra és a tanári kar tagjai hiába próbálták kiszedni a fiúból a nevet, Áron ugyanis úriember módjára hallgatott. A Blikk azonban  megtudta, hogy Caramel tanítványának szívét Szulák Andrea egyik versenyzője, Gyuris Luca rabolta el. Igaz, a fiatal fiú egyelőre csak barátságról beszél kettejük között, Áron szinte minden szabad idejét a fiatal lánnyal tölti, így a többieknek is egyértelmű: itt valami alakulóban van. A műsor legelején ismerkedtünk össze, és be kell vallanom, nekem az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, árulta el Áron, így végül nem is volt meglepő, hogy az első közös forgatáson a fiatalok szinte elválaszthatatlanok voltak. A műsor reklámját, a Happyt úgy kilenc órán át forgattuk, mi pedig ebből 8 óra 59 percet beszélgettünk, tette hozzá nevetve a fiatalember, aki azt külön hangsúlyozta, egyelőre az ismerkedés fázisában vannak.  Barátok vagyunk, de ebből bármi lehet – titokzatoskodott Áron, aki sok hasonló korú fiatallal ellentétben nyíltan vállalta érzelmeit. Egy biztos, ha a srác eljut odáig, hogy randira hívja szíve választottját, az egy emlékezetes nap lesz. Áron ugyanis elárulta, ő az a típusú fiú, aki megadja a módját. Nagyon szeretek virágot adni, főleg rózsát, mert azt szeretik a lányok, mondta Áron, aki még a produkciója alatt is arra gondolt, vajon milyen lesz a fogadtatása a nyilvános érzelmi vallomásnak.  Caramelnek és Áronnak így nemcsak szakmai kérdésekben akad megbeszélnivalójuk, de a sztár egy érzelmes kamasz fiú mindennapjaiba is belecsöppent. Szerencsére Áronnal annyira jó a munkamorálja, hogy az érzelmei nem zavarnak bele a felkészülésbe. Sőt ő az a típusú énekes, aki ezekből is építkezik, neki kifejezetten jót tesz az, amit érez, árulta el Caramel, aki próbál nem­csak tanárként, de barátként is a versenyzői mellett állni.