Varga Miklós 13 éves lánya még soha nem volt szerelmes, de ő sok fiú
szívét megdobogtatja. Talán most ő sem marad közömbös, mert sokak
szerint Berki Artúrral szép párt alkottak Az ének iskolájának színpadán.
A szülők többsége elfogult a gyermekével, de Varga Miklós úgy érzi,
helyén kezeli tehetséges lányát, és joggal büszke rá. Az énekes –
meglepő módon – egy pillanatig sem félti Vivient az érdeklődő fiúktól.
A lányos apák sokszor túl aggodalmasak, de mi őszinteségre neveltük
Vivient. Természetes, hogy a pubertáskorban már másként tekintenek
egymásra a fiúk és a lányok, de eddig komoly érzelmekről nem tudok
Vivien részéről. Az elsöprő szerelem még nem jött el a lányom életében,
mesélte az apuka. Vivien egy hete osztálytársával, Berki Artúrral alkotott egy párt Az
ének iskolájának színpadán, és produkciójuk láttán tanáraiknak is
feltűnt, milyen összhang van a két fiatal között. Varga Miklós „szakmai
harmóniánál” nem látott többet a dologba. Baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Szerintem ennél több nem történt,
de valóban szépek voltak együtt a színpadon. Ha Artúr vagy egy hozzá
hasonlóan intelligens fiú udvarolna a lányomnak, biztosan nem tiltanám
el Vivient tőle. Azonban bízom benne, hogy Vivien el tudja dönteni,
kinek szenteljen több figyelmet, szögezte le Miklós.
Artúr nem cáfolt rá a lányos apukára. Rendkívül szép lánynak tartom Vivient, emellett jókat tudok vele
beszélgetni is. Amikor a duettünkre készültünk, jól tudtunk együtt
dolgozni, igazán jó barátság alakult ki köztünk, mondta a
lány duettpartnere.
Vivien új produkciójával és szépségével vasárnap este ismét elbűvöli majd Az ének iskolájának nézőit.