Az Ének iskolája - Ördög Nóra veszi át Friderikusz helyét

Ördög Nóra e Rising Star után újabb műsort kapott a TV2-től. A csinos műsorvezető Friderikusz Sándor helyét veszi át.
A kétgyerekes anyuka igazán testhez álló feladatot kapott, Az ének iskolájának a műsorvezetője lesz.
A harmadik évadban tehetséges kamaszokkal és nagy hangú apróságokkal dolgozik együtt az „iskolaigazgató", aki már most élvezi a közös munkát.
– Az első forgatási napok nagyon jó hangulatban teltek, gyorsan összecsiszolódtunk a tanárokkal, és leesett az állam, milyen tehetségesek a jelentkező gyerekek. Lúdbőrözős pillanatokat vártam, és meg is kaptam – mondta Nóra.
– Gyerekekkel dolgozni egyébként is nagyon hálás feladat, a stáb az első pillanattól kezdve óriási szeretettel veszi körül a jelentkezőket, és nagyon pozitív a légkör a forgatásokon.
Az ének iskolája tavasszal kerül a képernyőre és nem csak a műsorvezetői poszton történt változás, hanem a zsűriben is. Szandi, Szulák Andrea és Hajós András mellett Caramel lesz a negyedik tag, aki Király Viktor helyét vette át.