Az ének iskolája TV2 - Színpadon lett rosszul Az ének iskolája versenyzője
Heves szívdobogást kapott, és rosszul lett Az ének iskolája vasárnap esti adásának felvételén Németh Dávid. A fiúnak, akit korábban iskolatársai bántottak ducisága miatt, az első
versenynapon kis híján félbe kellett szakítania a produkcióját. A
felvételen Ördög Nóra nyugtatgatta, pontosabban csak próbálta, de
sikertelenül. Dávid végül annyira rosszul lett, hogy le kellett kísérni a
színpadról, és leültetni a színfalak mögött. Mielőtt felmentem, nem volt időm igazán rákészülni a produkcióra. Egy
fotózásról rohantam fel a lépcsőn, és szinte alig értem oda a stúdió
ajtajába, máris mennem kellett énekelni. Pedig ilyenkor szeretek pár
percet magamba szállni, és megnyugodni. Azt szoktam mondani magamnak,
hogy minden rendben lesz. De most nem volt, nagyon vert a szívem, és nem
éreztem jól magam. Nagyon megijedtem, az jutott eszembe, hogy ki fog
rajtam segíteni, árulta el a Blikknek Dávid, aki teljesen el is sápadt. A fiút percekig próbálták nyugtatgatni, de a lépcsőfutás és a
fellépéssel járó izgalom együttese kifogott az érzékeny lelkű gyereken. A
színfalak mögött Dávid tanára, Hajós András próbálta megnyugtatni a
fiút, akihez végül csatlakozott Szulák Andrea is, akinek nemcsak
saját tanítványaihoz, de a többiekhez is van egy-egy jó szava. Többek között ezért is vagyunk mi, tanárok, hogy az izgalmat segítsünk
leküzdeni, akár adásfelvétel közben is. András mindent elmondott
Dávidnak, megnyugtatta őt, tőlem pedig egy ölelést kért a fiú. A
gyerekek tudják, hogy bármivel fordulhatnak hozzánk, mindig segítünk.
Egy öleléssel pedig mindig szívesen bátorítom őket! –árulta el Andrea.