Már ránézésre látta a tanári kar, hogy kis csodabogár vonul fel előttük
Az ének iskolájában. Sárközi Rolika csak nyolcéves, de már most nem
lehet bírni vele.
„Nem rossz gyerek, csak eleven” – jellemezte a Borsnak nagyapja, Zsolt, aki feleségével öt éve neveli unokáját. A szülei elváltak, az anyja a fővárosba költözött, vitte Rolit is, de ő visszavágyott, ezért hazajött, mesélte a nagypapa. Roli lelkesen kergeti a labdát, és szorongatja a mikrofont, s az őrületbe kergeti a családját. Egyszer azon kaptam, hogy beindította a teherautót az udvaron, és
elindult vele. Szerencsére futva utolértem. Az szórakoztatja, hogy a
kávénkba sót tesz cukor helyett, így a nagypapa. Rolinak a bajkeverésen kívül még egy szenvedélye van: a csajozás. Van csajom, de mostanában nem nagyon van időm foglalkozni vele,
kérkedett munkatársunknak. Ördög Nórát fogom felszedni. Amit a Pali
bácsi nem tud, az a Pali bácsinak nem fáj, utalt Nánási Pálra is a kis
bajkeverő. Nórának nagyon szép a haja, a szeme és a szája is. Egyedül a
ruháival nem vagyok elégedett. Hordhatna mindig miniszoknyát. A Rising
Starban volt rajta egyszer egy olyan ruha, ami nagyon tetszett. Az ének
iskolájában nem szeretnék nyerni, csak jól érezni magam. Ha felnövök,
úgyis énekes és focista leszek! –magyarázta meggyőződéssel.