Összeállt Az ének iskolájának második osztálya. A tanárok - Szandi,
Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor - ismét azon lesznek, hogy
az ő diákjaik közül kerüljön ki az osztályelső. A tanulók osztályfőnöke
pedig ezúttal is Friderikusz Sándor lesz.
Érződik, hogy mennyire sikeres volt Az ének iskolája első évada, ugyanis a
másodikra már dupla annyian jelentkeztek - árulta el a Mokkában
Rakonczai Viktor.
A műsor zenei producere azt is elmondta, hogy a legkisebb a második évfolyamban egy nyolc éves kisfiú. A gyerekek nagy része nem tanult még énekelni, ösztönösen jön belőlük a
zene, van olyan gyermek is, aki mindössze pár hónapja jött rá, hogy szép
hangja van.
A még kicsit izgulós diákok a zenekari próbákon szinte tökéletesek, és
pontosan tudják, hogy mi a dolguk. Rakonczai Viktor szerint zeneileg Az
ének iskolája felveszi a felnőtt tehetségkutatókkal a versenyt.
Az igazi családi szórakozást ígérő műsor, 8 és 14 év közötti, kiemelkedő
énektudású és tehetségű kisgyermekeket mutat be. Ebben a műsorban nincs kiesés, nincs csalódás, durva kritika. A gyerekek kizárólag pozitív megerősítést kapnak egy olyan különleges osztály tagjaként, amely az adások végéig
együtt marad. Az első adásra április 13-án, vasárnap 20 órától kerül sor.