Az ének iskolája 2013 - A TV2-n áprilisban indul Az ének iskolája

A TV2-n áprilisban indul Az ének iskolája, melyben tehetséges gyermekeket ismerhetünk meg, az énekversenyekre jellemző kieséses rendszer nélkül. A formátum itthon új, külföldi mintája azonban több is van, ezekből mutatunk be párat: volt, amelyikben Taylor Lautner is feltűnt, és volt, ahol csupán ötszáz dollár volt a fődíj.
Az ének iskolájá-ban a zenészszakma képviselői készítenek fel a pályára tizenhat tehetséges gyereket, a kiesés stressze nélkül. A nyolc és tizennégy év közötti kiskamaszokból kvázi egy osztályt állítanak össze: az osztályfőnök szerepét Friderikusz Sándor kapta, a tanári kar pedig Szandiból, Szulák Andreából, Hajós Andrásból és Király Viktorból áll.
Hasonló, gyerekeknek szóló tehetségkutatók már régebb óta mennek külföldön, bár ezek megítélése mimimum kérdéses. Az ének iskolája az ezzel kapcsolatos, legnagyobb csapdát pont kikerüli, de pszichológusok sűrűn hangoztatják, hogy a kieséses rendszerű, kiélezett versenyhelyzetek nem tesznek jót a gyerekeknek, kifejezetten a stressz forrásai lehetnek - sikertelenség esetén ráadásul a gyereknek örökre elmehet a kedve attól, amit addig örömmel csinált. (Itthon is hasonló véleményt fogalmazott meg dr. Ranschburg Jenő, amikor a Megasztár leszállította a jelentkezési korhatárt.)
Ennek ellenére az amerikai szülők - amúgy igen aktív - médiafigyelő szervezete, a Parents Television Council eddig nemigen ágált az ilyen műsorok ellen, az Egyesült Államok talán legismertebb, ilyen jellegű produkcióját, az America's Most Talented Kid-et például fel is vette a kifejezetten családbarát műsorok listájára.
Placido Domingo és Robert Redford is tanított már gyerekeket
Az ének iskolája formátuma leginkább az HBO Masterclass című dokumentumfilm-sorozatára emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy abban középiskolások vesznek részt, és nemcsak éneklésben, de más művészeti ágakban is megmutathatják tehetségüket. A széria részei - a címnek megfelelően - egy-egy mesterkurzust mutatnak be, amelyet az adott szakma kiemelkedő képviselője tart. A 2010-es nyitó epizódban épp Placido Domingo foglalkozott három ifjú énekessel, de aztán többek között Liv Ullmann és Edward Albee is tanárnak állt.
Az első évadban az operaéneklés, a színészet és a drámaírás fortélyainak elsajátítása mellett filmrendezőtől, koreográfustól, építésztől és karmestertől is tanulhattak a kiválasztottak; a második szezonra Robert Redfordot, Bobby McFerrint és Billy Joelt is sikerült megnyerniük a készítőknek. Miután nem valamely kereskedelmi csatorna műsoráról, hanem az HBO dokumentumsorozatáról van szó, a hangsúly nem a showelemekre, hanem a tehetséggondozás bemutatására került - a törekvést a szakma is értékelte, a sorozatot 2011-ben Emmy-díjra jelölték.
Gyerekeknek szóló tehetségkutatók már korábban is léteztek külföldön, az America's Most Talented Kid például már 2003-ban elindult az NBC-n. (A harmadik évadra átkerült a PAX csatornára, itt a cím már többes számot kapott, a produkció America's Most Talented Kids-ként futott.) Az életkoruk szerint három kategóriába sorolták a versenyzőket (három és hét év közöttiek, nyolc és tizenkét, illetve tizenhárom és tizenhat éves korúak), akik bármilyen műsorszámmal indulhattak, de ki is estek, ha produkciójuk nem tetszett a zsűrinek vagy a közönségnek. Az első szériát az akkor tizenkét éves Cheyenne Kimball nyerte, aki később lemezt adott ki, az MTV-n kapott egy saját realityt, majd a Gloriana nevű countryegyüttes tagja lett, de 2011-től ismét szólókarrierjére koncentrál. A műsorban feltűnt az Alkonyat-szériából ismert Taylor Lautner is, aki harcművészeti bemutatóval készült, de a 2007-es American Idol győztesét, Jordin Sparkst is láthatták itt a nézők.
Szintén 2003-ban indult el a Foxon az American Juniors, amely már kifejezetten énekes tehetségkutató volt - bevallottan is az American Idol mintájára indították el (ugyanaz a produkciós csapat is készítette), csak éppen gyerekek, illetve kamaszok számára. Itt nem választottak konkrét győztest, hanem a legjobb ötből állítottak össze egy együttest - a műsornak nem is lett akkora sikere, mint a versengést vérkomolyan vevő American Idol-nak, csupán egy évadot ért meg.
Később az MTV is megpróbálkozott a műfajjal, 2006-ban elindította a Little Talent Show-t, ahol minden adásban hét gyerek mutatta meg, mennyire tud énekelni, táncolni vagy akár színészkedni. A fődíj itt szerény ötszáz dollár volt, de - amolyan zsebpénzként - minden fellépő kapott kétszáz dollárt. A kritikák szerint a ruhákkal, szövegekkel és feladatokkal a stáb eleve nevetségessé tette a fellépőket, akik állítólag óriásit is csalódtak, amikor megnézték az összevágott, humorosnak szánt műsort.
Viszonylag friss - 2011-ben indult - kezdeményezés volt a Majors & Minors, amelyből azonban csak egy évad ment le. A meghallgatásokon nyolc és tizenhat év közöttieket néztek meg, a győztesnek pedig lemezszerződést ígértek. A műsor különböző szakaszaiban - a mentorok mellett - neves előadók is feltűntek, többek között Leona Lewis, Avril Lavigne vagy will.i.am is szerepeltek egy-egy részben.
Harry Potter és Csepregi Éva ihlette a műsorkészítőket
Közben - 2007-ben - az Egyesült Királyságban, a BBC One-on elindult a The Sorcerer's Apprentice, amely a Harry Potter sikerét lovagolta meg: ebben varázslásra tanították a műsorba jelentkező gyerekeket - boszorkányságról azért nem volt szó, a bűvészinasok kártyatrükköket és más, szemfényvesztő mutatványokat tanulhattak meg profi bűvészektől. Tizennégyen indultak, és minden héten kiesett egy, aki az aznapi vizsgaelőadáson nem szerepelt jól.
Magyarországon a kilencvenes évek elején a Tátika - Sztárok kicsiben volt még olyan műsor, amelyre azt lehet mondani, hogy gyerekeknek szóló tehetségkutató, bár ebben a választott dalra csak tátogniuk kellett a versenyzőknek - igaz, a színpadi megjelenésre ugyanúgy ügyelni kellett, mint egy saját produkciónál. Az újabb kori, nem kifejezetten gyerekeknek szóló tehetségkutatókban is megjelenhetnek kiskorúak (a négy Csillag születik -ből például kettőt meg is nyertek).