Az ének iskolája TV2 - Sportban is erős Az ének iskolája énekeslánya

Anna igazi energiabomba, szüksége van a mozgásra, ráadásul kifejezetten szereti a szokatlan sportágakat.
Nem csoda hát, hogy már pici korában vitorlázott, de indult síversenyeken, búvárkodott, lovagolt, de az igazi szerelem számára a tánc és a gimnasztika világa. Na meg persze manapság az éneklés.
Nagyon szeretek mozogni, a legjobban a ritmikus gimnasztikát szeretem és a balettet, de korábban néptáncoltam is. Szeretnék ritmikus gimnasztikában versenyezni is, de anyu nem engedi. Most újabb tervem van, szeretnék modern táncórákra járni, színpadi táncot tanulni, mert az az álmom, hogy musicalszínésznő legyek – mesélte nevetve Anna, aki heti háromszor jár balettórákra. A kislány egyébként más sportágban, síelésben versenyzett már, alsósként indult a korosztályos magyar kupán, ahol többször volt dobogós, még első helyezett is. Otthonról hozta ezt, az egész család nagyon szeret síelni, vitorlázni, s nyaralásokon próbálták ki a gyerekek a búvárkodást, amelyből még vizsgájuk is van – árulta el Anna édesanyja, Katalin, aki nagyon örül annak, hogy kislánya szeret mozogni.

Az ének iskolája TV2 - Önbizalomhiányos gyerekekben bővelkedtünk

Az ének iskolájának második versenyhetében nyolc tanuló állt színpadra, hogy megmutassa, mit tud. A fiatal tehetségek kivétel nélkül jól teljesítettek, többségük mégis komplexusokkal, és önbizalom hiánnyal lépett a közönség és az osztályozó zsűri elé. Szandi két versenyzője, a polihisztor Kornis Anna és a félig olasz Luigi jelentettek üdítő kivételt, ők igazi energiabombaként csaltak mosolyt az arcokra, valamint Caramel tanítványa, Varga Norbi is magabiztosan adta elő Kökény Attila dalát.
Váradi Robi kézcsókkal köszöntötte az igazgatónőt, Ördög Nórát, és a többi hölggyel is igyekezett flörtölni, mégis elég félénken mozgott előadás közben. Nagy Bogiról kiderült, hogy egy pohár tej kell ahhoz, hogy megnyugodjon, így Caramel szorgosan szolgálta fel neki az italt. Németh Dávid kétség kívül a legérzékenyebb gyerek a mezőnyben, és a testalkatát ért támadások miatt komoly önbizalom hiánnyal is küzd. Előadása után annyira dúlt benne a feszültség, hogy sírva vonult ki a stúdióból. Gyuris Luca bájos éneklése is kicsit visszafogottra sikerült, szerelmes dala azonban a dobogó harmadik fokáig juttatta, ráadásul viszonozta Janca Áron múlt heti vallomását is vele.
Az ezüstérmen ezúttal két diák osztozott, mindketten Caramel tanítványai, Nagy Bogi és Varga Norbi. A hét legsikeresebb énekese Juhos Zsófi lett, aki a felvételin már attól is megtört, hogy elrontott egy hangot. A kislány elmondta, hogy saját magának állítja magasra a mércét, amit néha nehezen tud csak megugrani, de ez alkalommal bizony sikerült, hiszen hatalmas sikert aratott.

Az ének iskolája TV2 - Színpadon lett rosszul Az ének iskolája versenyzője

Heves szívdobogást kapott, és rosszul lett Az ének iskolája vasárnap esti adásának felvételén Németh Dávid. A fiúnak, akit korábban iskolatársai bántottak ducisága miatt, az első versenynapon kis híján félbe kellett szakítania a produkcióját. A felvételen Ördög Nóra  nyugtatgatta, pontosabban csak próbálta, de sikertelenül. Dávid végül annyira rosszul lett, hogy le kellett kísérni a színpadról, és leültetni a színfalak mögött. Mielőtt felmentem, nem volt időm igazán rákészülni a produkcióra. Egy fotózásról rohantam fel a lépcsőn, és szinte alig értem oda a stúdió ajtajába, máris mennem kellett énekelni. Pedig ilyenkor szeretek pár percet magamba szállni, és megnyugodni. Azt szoktam mondani magamnak, hogy minden rendben lesz. De most nem volt, nagyon vert a szívem, és nem éreztem jól magam. Nagyon megijedtem, az jutott eszembe, hogy ki fog rajtam segíteni, árulta el a Blikknek Dávid, aki teljesen el is sápadt. A fiút percekig próbálták nyugtatgatni, de a lépcsőfutás és a fellépéssel járó izgalom együttese kifogott az érzékeny lelkű gyereken. A színfalak mögött Dávid tanára, Hajós András próbálta megnyugtatni a fiút, akihez végül csatlakozott Szulák Andrea is, akinek nemcsak saját tanítványaihoz, de a többiekhez is van egy-egy jó szava. Többek között ezért is vagyunk mi, tanárok, hogy az izgalmat segítsünk leküzdeni, akár adásfelvétel közben is. András mindent elmondott Dávidnak, megnyugtatta őt, tőlem pedig egy ölelést kért a fiú. A gyerekek tudják, hogy bármivel fordulhatnak hozzánk, mindig segítünk. Egy öleléssel pedig mindig szívesen bátorítom őket! –árulta el Andrea.

Az ének iskolája TV2 - Szandit megdöbbentette saját lánya!

Szandi sokáig nem igazán volt tisztában azzal, hogy nagylánya, a most 15 éves Blanka torkában milyen kincs van, a tini nem énekelt soha nyilvánosan. Aztán két évvel ezelőtt megtört a jég, a család pedig döbbenten hallgatta a lány énekét. Mérhetetlen szeretet van köztünk, de egy dologban feladtam neki a leckét: a tehetsége kibontakoztatásában. Két évvel ezelőtt még mi sem tudtuk a családban, hogy Blankának jó a hangja. Már javában zajlott Az ének iskolája, mikor egyszer csak megfeledkezett magáról és tévénézés közben énekelni kezdett. Mindannyian rácsodálkoztunk és biztatni kezdtük, néhány hete énektanárhoz is jár." - mesélte lelkesen Szandi a Meglepetésnek. Blanka imád énekelni, de azt mondja, hogy a színpadot nem neki találták ki. "Nagyon szeretek énekelni, állandóan zeng a ház a hangomtól, tanulás, házimunka közben, de még a zuhany alatt is! Csakhogy sok ember előtt inamba száll a bátorságom és a torkomban dobog a szívem!" - árulta el a nagylány, aki hisz abban, hogy ha sokat gyakorol, és átveszi anyukája lazaságát is, a későbbiekben már nem lesz lámpalázas a fellépések során.

Az ének iskolája TV2 - Érdekességek Horváth Alexandráról

A 15 éves lány arról álmodozik, hogy egyszer kijusson Kubába. Alexandra 1999.05.22. született. Hobbija az éneklés, kedvenc étele a gyros, kedvenc dala Whitney Houston: I will always love you. Kedvenc előadója Whitney Houston, kedvenc filmje: 3 méterrel a felhők felett, kedvenc állata a kutya. Amit szeret viselni farmer, póló, csőtop, bolero, balerina cipő.

Az ének iskolája TV2 - Tarolt Szandi tanítványa

Miután az előző két hétvégén bemutatkoztak Az ének iskolájának tanítványai, most a 16 tehetséges tanuló első fele bele is csapott az igazi munkába. A tanárok személyre szabott trükkökkel próbálták kihozni a maximumot gyerekeikből. Hajós András például egy hip-hop órán csinált bohócot magából Kovács Niki kedvéért, Szulák Andi műtetoválásokkal próbálta előhozni Varga Dávid keményebb oldalát, Szandi pedig focilabdákkal kenyerezte le az izgága Sárközi Rolit. A többi kisénekes is nagy izgalommal lépett színpadra. Nagy Julinak állandó mosolygásából kellett visszavennie dala miatt, Győrfi Dzsenifer pedig szinte kellemetlennek érezte tanára, Caramel csodálatát. Janca Áron nagy vallomással érkezett, ő ugyanis az ének iskolája legszebb lányának énekelte szerelmes számát, aki nem más, mint a jövő héten sorra kerülő, Gyuris Luca. Az este legkiemelkedőbb produkcióját Szandi tanítványa, Horváth Alexandra nyújtotta, aki 2010-ben már feltűnt a Megasztárban, ám akkor Patai Anna kiütötte a versenyből. A 15 éves lány ezért kissé önbizalom hiányos, ám a sok csillagos ötös talán most meggyőzte arról, hogy van helye a műsorban.

Az ének iskolája TV2 - Szerelemre hangolva

A felvételen Ördög Nóra és a tanári kar tagjai hiába próbálták kiszedni a fiúból a nevet, Áron ugyanis úriember módjára hallgatott. A Blikk azonban  megtudta, hogy Caramel tanítványának szívét Szulák Andrea egyik versenyzője, Gyuris Luca rabolta el. Igaz, a fiatal fiú egyelőre csak barátságról beszél kettejük között, Áron szinte minden szabad idejét a fiatal lánnyal tölti, így a többieknek is egyértelmű: itt valami alakulóban van. A műsor legelején ismerkedtünk össze, és be kell vallanom, nekem az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, árulta el Áron, így végül nem is volt meglepő, hogy az első közös forgatáson a fiatalok szinte elválaszthatatlanok voltak. A műsor reklámját, a Happyt úgy kilenc órán át forgattuk, mi pedig ebből 8 óra 59 percet beszélgettünk, tette hozzá nevetve a fiatalember, aki azt külön hangsúlyozta, egyelőre az ismerkedés fázisában vannak.  Barátok vagyunk, de ebből bármi lehet – titokzatoskodott Áron, aki sok hasonló korú fiatallal ellentétben nyíltan vállalta érzelmeit. Egy biztos, ha a srác eljut odáig, hogy randira hívja szíve választottját, az egy emlékezetes nap lesz. Áron ugyanis elárulta, ő az a típusú fiú, aki megadja a módját. Nagyon szeretek virágot adni, főleg rózsát, mert azt szeretik a lányok, mondta Áron, aki még a produkciója alatt is arra gondolt, vajon milyen lesz a fogadtatása a nyilvános érzelmi vallomásnak.  Caramelnek és Áronnak így nemcsak szakmai kérdésekben akad megbeszélnivalójuk, de a sztár egy érzelmes kamasz fiú mindennapjaiba is belecsöppent. Szerencsére Áronnal annyira jó a munkamorálja, hogy az érzelmei nem zavarnak bele a felkészülésbe. Sőt ő az a típusú énekes, aki ezekből is építkezik, neki kifejezetten jót tesz az, amit érez, árulta el Caramel, aki próbál nem­csak tanárként, de barátként is a versenyzői mellett állni.

Az ének iskolája TV2 - Egymásba szeretett két diák

Igenis lehetséges szerelem első látásra. Janca Áron ugyanis a tanári kar elé egy szerelmes dallal állt, amit mindenki meglepetésére az osztály legszebb lányának énekelt. Igaz, a diák nem árulta el, kinek szól a produkciója, de az kiderült abból, hogy a legjobban Gyuris Luca pirult el a vallomás hallatán. Láthatóan megérintette őt az érzelmes dal.
Áron egy csupaszív, érzelmes és gyengéd gyerek. Ez nem azt jelenti, hogy pityogós, sokkal inkább azt, hogy nem szégyelli kimutatni az érzéseit. Valóban van egy lány az osztályban, aki iránt többet érez barátságnál, de nagyon gyerekcipőben jár még ez a kapcsolat, majd az idő dönti el, hogy mi fog ebből kialakulni, nyilatkozta a Borsnak Áron édesanyja, Kormos Anette.

Az ének iskolája TV2 - Nézd csak, mit tervez a frizurájával Ördög Nóra!

Neked tetszett Ördög Nóri rövid hajjal? Lehet, hogy hamarosan újra hozzá kell szoknod a látványhoz. Ördög Nóra sok rajongótól megkapta a magáét, amikor fiús hajra váltott. Szerintünk nem hozott rossz döntést akkor, hoszen csinos arcát kiemelte rövidre nyírt frizurája. Mára visszatért a hosszabb, nőiesebb fazonhoz, most azonban tett egy furcsa kijelentést. Az ének iskolájának egyik növendéke, Nagy Bogi ugyanis mondta, hogy Ördög Nóri miatt lett az ő frizurája is ilyen rövid. Nóri erre lelkesen mesélte mennyire imádta azt a hajszerkezetet, s felvetette, mi lenne, ha most ő utánozná Bogi frizuráját? Kíváncsian várjuk!

Az ének iskolája TV2 - Szulák Andrea szerint az idei évad a legerősebb

Szulák Andrea az Aktív kamerái előtt vallott arról, véleménye szerint az idei évad a legizgalmasabb Az ének iskolája eddigi szériái közül. Az énekesnő most mind a 16 kisdiákot szívesen tanítgatná. "Az idei felhozatal ez nagyon izgalmas volt. Nagyon sokszínű, sokrétű, mintha kicsit magasabb lenne a színvonal, mint az eddigi. Mintha megértették volna a diákok, hogy voltaképpen ez az egész Ének iskolája miről is szól, hogy mi a mi üzenetünk, vagy mit szeretnénk ezzel az egész műsorfolyammal elérni" - mondta el Szulák Andi; Caramel pedig egész egyszerűen hatalmas felelősségnek érzi a tanári szerepet. De nemcsak ők, hanem a műsorvezető, Ördög Nóra is mindent beleadott a felvételi adások során.  Az igazgatónőként debütáló Nóra ugyanis múltkor mazsorettként, tűzoltóként és pizzafutárként vitte a jó híreket, a második adásban pedig többek közt búvárként, autómentőként és fagyiárusként is bizonyíthatott, ahogy ez az alábbi videóban is megtekinthető.

Az ének iskolája TV2 - A második adás is nagy siker volt

A TV2 tehetséggondozó produkciója ismét a hétvége legnézettebb műsora volt a teljes lakosság és a 18-59-es célcsoport körében is.
Az ének iskolája harmadik évadának eheti adását a teljes lakosság körében 1 198 693-an (13,28% AMR), míg a 18-59 évesek közül 593 567-en (10,86% AMR) nézték. A vasárnap esti showműsor magabiztos piacvezető lett műsorsávjában, 23,08%-os közönségarányt ért el a 18-59-es célcsoportban, míg a teljes lakosság körében a tévénézők 25,78%-a választotta vasárnap este a TV2 produkcióját.
Az ország legnépszerűbb televíziós éneksulija továbbra is szívhez szóló pillanatokkal és kiemelkedően tehetséges diákokkal várja a nézőket minden vasárnap 18:55-kor a TV2-n. Az iskola igazgatónője Ördög Nóra, a harmadik évfolyam felfedezettjeit Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András segíti.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolájában botcsinálta pedagógusok ülnek

"Felvételt nyerni Az ének iskolájába tapasztalataim szerint maradandó élmény a gyerekek számára. Amellett, hogy ez egy iskola, ahol tanulni is kell, számos élményt szereznek. Érdekes, hogy az új évfolyamban három kisdiákom ugyanannyi idős, mint a gyermekeim, így különösen megvan köztünk az összhang. Ismerem a tizenöt éves tinilányok bizonytalan korszakát, a nyolcéves kisfiúk világát, ezek az ismeretek pedig megkönnyítik a dolgomat" - mesélte az Origónak Szandi. Meg szokták kérdezni tőle a diákok, hogy honnan van ennyi energiája, hiszen valóban állandó pörgésben van. "Pótanyuka és tanító is vagyok ilyenkor egy személyben, a három saját gyermekemhez kapok még négyet, és mindenkire kell figyelnem. Igyekszem huszonöt év tapasztalatát átadni a kis tehetségeknek, hiszen én is fiatalon kezdtem, tizenhárom évesen jelent meg az első lemezem. Szívesen mesélek nekik arról, hogy milyen ennyi idős korban a szereplés, továbbá a saját énektanáromtól, Szelezsán Zsuzsától tanultakat is igyekszem továbbadni. Hiszek a szeretet, a kommunikáció és az ölelés erejében, és csodálatos érzés, hogy adhatunk a gyerekeknek." "Az ének iskolájában csak örömkönnyek hullnak, itt mindenki őszinte és tiszta, és külön öröm számomra, mikor látom, hogy a tizenhat kis énekes milyen összetartó csapatot alkot. Nem számít, hogy ki honnan jött és milyen a családi háttere, sokat csacsognak és játszanak együtt a forgatás szüneteiben" - tette hozzá.
Szulák Andreát a sikerélmények lelkesítik
"Sosem gondoltam, hogy ennyire érdekes dolog átadni olyasvalamit a fiatalabb generációknak, amiket mi magunk már megtanultunk, vagy legalábbis amiről azt hisszük, hogy jól tudjuk. A gyerekek úgy szívják magukba minden tanácsunkat, mint a szivacs, hétről hétre megtapasztalnak valami újat. Mi, a tanári kar, szerencsések vagyunk, mert a szerkesztők olyan csapatot állítottak össze, akiknek óriási a tudásszomjuk, nyitottak, és emellett nincs gond a viselkedésükkel sem" - mesélte. A szakmai tudás mellett fontosnak tartja, hogy mentálisan is segítsék a diákokat. "Botcsinálta pedagógusok vagyunk, akik csupán órákat foglalkoznak a gyerekekkel, ellentétben a hivatásos tanárokkal, akik harminc diákot tanítanak nap, mint nap. De nekünk is megvannak a sikereink, ezek a közös élmények pedig összekovácsolnak bennünket. Néha noszogatni kell őket, máskor csitítani, mintha kertészként tartanánk rendben a kertet: a vadhajtásokat levágjuk, a szép virágokat ápoljuk és öntözzük." "Mind a tizenhat gyereket nagyon megkedveltem, a négy sajátomat pedig egyenesen imádom. Büszkék lehetnek rájuk a szülők, mert már most minőségi emberek. A harmadik évfolyam összességében tekintve egységesen erős mezőny, nehéz lesz majd osztályelsőt választani közülük. Azt szeretem ebben a műsorban leginkább, hogy nincs benne semmi bántó szándék, nem sebezni akarunk, hanem segíteni. Gyönyörűséges pillanatokat éltem át a korábbi évfolyamokkal, és az új diákoknak köszönhetően is hasonlókban van részem."
Hajós András szerint néha álomrombolónak is kell lenni
Az ének iskolájának tanára szerint a gyerekek és a szülők felismerték, hogy mi a TV2 műsorának célja, megértették a brandet. "Korábban azok jelentkeztek, akik sztárok akartak lenni és azt gondolták, belőlük lesz a következő Caramel vagy Radics Gigi. Úgy látom, a szülők és a gyerekek felismerték, hogy ez nem erről szól. Az ide jelentkező diákok egy három hónapos tanulási folyamatban vesznek részt, aminek során betekintést nyernek abba, hogy milyen az a zenei világ, amire vágynak. Ez képzés, nem pedig sztárképzés" - mondta.
"Ma Magyarországon a könnyűzenei szakmában nem tudunk olyanokat felsorolni, akik az elmúlt öt évben ne tűntek volna fel a képernyőn. A nagy öregeknek erre nem volt szüksége, manapság azonban lehetetlen érvényesülni a tévés szereplés nélkül. A másik az, hogy nincs az országban rendes zeneoktatás, a gyerekek autodidakta módon, a számítógép előtt ülve, YouTubeot hallgatva tanulnak meg dalokat. Egyrészt túlképzettek, hiszen óriási mennyiségű zenével találkoznak és ezeket utánozzák, másrészt alulképzettek, mert nem tudnak semmit a hangképzésről és a kottaolvasásról."
A próbák során derülnek ki a hibák, amiket a tanárok igyekeznek kijavítani, de azt is el kell fogadni, hogy nem mindenkiből válik énekes. "Kicsit álomromboló vagyok, mert őszintén megmondom azt is, ha valakinek nem megy annyira, mint gondolja. Nem az a jó, ha sok énekes van a világon, hanem az, ha sok elégedett ember. Berki Artúrnak, aki az előző évfolyamban volt a diákom, írtam egy dalt. Számára majd most fog eljönni az érzés, hogy tizenhatezren megnézték már a klipjét, mégsem fog történni semmi a világon, ő ugyanaz a srác marad, aki eddig volt. Nekik ez egy jó buli, élvezik a népszerűséget, a szereplést, de megtapasztalják azt is, hogy a zenei piac itthon nem teremt feltétlenül jó körülményeket számukra."
Caramel tapasztalatból ismeri a tehetségkutatókat
Mivel ő is egy tévés tehetségkutatóban vált ismertté, jól ismeri, milyen helyzetbe kerülnek Az ének iskolájának tanulói, és bár először ült be a tanári karba, a The Voice zsűrijében már szerzett tapasztalatot. „Úgy gondolom, hogy van bennem annyi tudás és szeretet, hogy tudjak bánni a tehetséges gyerekekkel. Tudtam, hogy ügyes diákok fognak jelentkezni, de hogy ennyire jók lesznek, arra nem számítottam. Sokszor csak pislogtam a székben ülve, hogy miket tudnak produkálni a színpadon." "Szuper kis közösség lettünk a tanárokkal és a diákokkal, a sajátjaimon kívül a többieknek is mindig nagyon drukkolok. Nincs ellenségeskedés és versengés, együtt örülünk a sikereiknek. Ezekbe a kisgyerekekbe két perc alatt bele tud szeretni az ember, annyira aranyosak és kedvesek" - részletezte.

Az ének iskolája TV2 - Alexandra újra ringbe száll

2010-ben alig tízéves kislányként a Megasztár legjobb huszonnégy énekese közé verekedte magát, a párbajon azonban Patai Anna legyőzte. A kudarc hatására a tizenöt éves Horváth Alexandra képtelen volt mikrofont ragadni. Nagyon megviselt a kiesés, még visszagondolni is rossz volt rá. Ezt követően egyszerűen nem voltam hajlandó énekelni, három éven át. Se rendezvényen, se ünnepségeken, mesélte Az ének iskolája című műsor versenyzője. Végül anyu beszélt rá, hogy énekeljek. Újra tanulni kezdtem, tánc- és zeneiskolába járok, mindenem az éneklés. Édesanyám addig noszogatott, míg igent mondtam. Tanulni, fejlődni szeretnék a műsorban, és visszaszerezni az önbizalmam, mondta Szandi.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nórát akarja felszedni a nyolcéves srác

Már ránézésre látta a tanári kar, hogy kis csodabogár vonul fel előttük Az ének iskolájában. Sárközi Rolika csak nyolcéves, de már most nem lehet bírni vele.
„Nem rossz gyerek, csak eleven” – jellemezte a Borsnak nagyapja, Zsolt, aki feleségével öt éve neveli unokáját. A szülei elváltak, az anyja a fővárosba költözött, vitte Rolit is, de ő visszavágyott, ezért hazajött, mesélte a nagypapa. Roli lelkesen kergeti a labdát, és szorongatja a mikrofont, s az őrületbe kergeti a családját. Egyszer azon kaptam, hogy beindította a teherautót az udvaron, és elindult vele. Szerencsére futva utolértem. Az szórakoztatja, hogy a kávénkba sót tesz cukor helyett, így a nagypapa. Rolinak a bajkeverésen kívül még egy szenvedélye van: a csajozás. Van csajom, de mostanában nem nagyon van időm foglalkozni vele, kérkedett munkatársunknak. Ördög Nórát fogom felszedni. Amit a Pali bácsi nem tud, az a Pali bácsinak nem fáj, utalt Nánási Pálra is a kis bajkeverő. Nórának nagyon szép a haja, a szeme és a szája is. Egyedül a ruháival nem vagyok elégedett. Hordhatna mindig miniszoknyát. A Rising Starban volt rajta egyszer egy olyan ruha, ami nagyon tetszett. Az ének iskolájában nem szeretnék nyerni, csak jól érezni magam. Ha felnövök, úgyis énekes és focista leszek! –magyarázta meggyőződéssel.

Az ének iskolája TV2 - Luigi mamája show-táncos volt

A tanári kar először nem is tudta eldönteni, hogy a kisfiú vagy harsány anyukája szeretne szerepelni a kamerák előtt. Az ének iskolájába Luigi az édesanyjával, Anikóval érkezett, a családtagok pedig perceken belül összevitatkoztak. Kiderült, a heves vérmérséklet az olasz gyökereknek köszönhető, az énekes édesapja ugyanis olasz.
Luigi nagyon szemtelen időszakát éli, sokszor veszekszünk, de próbáljuk mindig áthidalni ezeket a problémákat. Apukájával sem volt soha kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, ő most Olaszországban él, és egy fagyizót üzemeltet, tudtuk meg Anikótól, aki Luigival együtt gyakran meglátogatja Olaszországban az apukát. Jól kijönnek, apa és fia összetartanak, a nagy Luigi mindig megvédi, és neki ad igazat. Bevallom, nem könnyű velük, magyarázta az anya, aki fiatal korában is sokat utazott munkalehetőség után kutatva, dolgozott például Amerikában. Külföldön táncoltam show-girlként. A fiam ennek annyira nem örül, mert elég prűd. Otthon sem szereti a meztelenkedést, ma már én sem mászkálnék előtte ruha előtt, hiszen már kamasz, de régebben előfordult, hogy rám szólt, mesélte. Anikótól azt is megtudtuk, hogy a szemérmes Luigi zenei tehetségét zenész édesapjától örökölte, nagy álma, hogy zenélésből éljen meg, de emellett a tévézés is érdekli. Nagyon okos és érdeklődő fiú. Jól tanul, a tanárainak is mindig szót fogad, szerintem Szandival is jól fognak tudni együtt dolgozni. Ha nem a zenélésben találná meg a számítását, szívesen lenne műsorvezető is, tette hozzá az iskolás anyukája.

Az ének iskolája TV2 - Csúfolják a társai az énekes kisfiút

„Azért vagyok itt, hogy megmutassam az iskolatársaimnak, hogy igenis érek valamit” -adta a megdöbbentő választ Németh Dávid  arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett Az ének iskolájába. A kisfiút ugyanis hosszú hónapokon át szekálták az iskolában, szünetekben csúfolták azzal, hogy túl lányos és duci. Előfordult, hogy hazafelé menet papírgalacsinokkal dobálták és szidalmazták. Dávid eleinte a szobájába bújt el, és sírva várta, hogy jobb legyen, ám most új módját választotta a harcnak. Nagyon magába volt fordulva, mi is nehezen tudtuk belőle kiszedni, hogy mi a baj. Végül csak elmondta, így az osztályfőnökhöz és az igazgatóhoz fordultunk segítségért. Tudtommal a hangadó fiút azóta ki is csapták, mesélte el Dávid anyukája, Zsuzsa. A fiú talán éppen ezt a fájdalmát énekelte ki a meghallgatáson magából, ami annyira jól sikerült, hogy a tanári kar nem győzte törölgetni a szeméből a könnyeket.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra szembenézett félelmeivel

Ördög Nóra Az ének iskolája egyik kis versenyzőjének kedvéért búvárruhába bújt, írja a Blikk.
„Volt egy korábbi rossz élményem. Egy forgatás miatt egyszer merülnöm kellett, de az nem sikerült annyira jól, mert bepánikoltam. Arra emlékszem, hogy próbáltam feljönni a felszínre, de az ólomnehezékek miatt ez nem annyira egyszerű feladat. Akkor úgy gondoltam, hogy soha többé nem húzok búvárfelszerelést, de mivel Annát épp a búvárvizsgáján akartuk meglepni, nem volt más választásom. Leküzdöttem a félelmem... Szerencsére sikerült, a kislány pedig örült, hogy bekerült a műsorba, én meg újra kedvet kaptam a búvárkodáshoz” – mondta Nóra.

Az ének iskolája TV2 - Megválik hosszú tincseitől Ördög Nóra

A 12 éves Nagy Bogi Balmazújvárosból érkezett felvételizni. A rövid, fiús frizurás tinilány, akivel vasárnap este a nézők is megismerkedhetnek a TV2-n, nagyon meglepte a zsűrit, amikor elárulta, hogy Ördög Nóri inspirálta, amikor levágatta a fürtjeit. „Imádtam, amikor rövid hajat viseltem, könnyű volt kezelni, lehet, hogy miattad ismét levágatom" – jelentette ki a műsorvezető, akinek jelenleg már a válla alá érnek barna fürtjei.
Nórát 2010-ben 29 év után Hajas László mesterfodrász szabadította meg hosszú, göndör fürtjeitől és rövid, fiús frizurát vágott neki. Szerencsére férje, Nánási Pál is áldását adta a drasztikus változásra. Nóri csak kislánya, Mici születése után kezdte el újból növeszteni a haját, mert a terhessége vége felé már ritkán jutott el fodrászhoz.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolája szurkálódással indult

Mégpedig a szurkálódás, ráadásul azon felnőttek között, akiknek példát kellene mutatniuk.

Már rögtön a műsor elején kiderült, ugyan a tehetségkutató főszereplői zsivány és vagány gyerekek, a zsűriben ülők, azaz Szulák Andrea, Szandi, Hajós András  és Caramel, valamint az új igazgatóasszony, Ördög Nóri néha rosszabbul tudnak viselkedni, mint a diák­jaik. Szóval Nóri, én leszek az a kolléga, aki régóta van a szakmában, mindig is iskolaigazgató akart lenni, és az új, fiatal és csinos igazgatónőt gyűlöli, magyarázta Hajós, amikor alig hallhatóan Szulák Andi finoman közbeszólt:  Az az én szerepem, jegyezte meg csípősen a színésznő, akinek a hangjából kiérződő él arra enged következtetni, hogy talán nem viseli annyira jól, hogy Friderikusz Sándor helyett Ördög Nóri a műsor új arca. Az első adás első részében Lentulay Krisztián, Gyuris Luca és Varga Norbi mutatta meg tehetségét a tanári karnak.

Az ének iskolája TV2 - Az ének iskolája még mindig nagyon szerethető műsor

Harmadik évfolyamát kezdte meg Az ének iskolája vasárnap, és mivel egy sikeres formátumról van szó, semmi nem indokolta, hogy a TV2 a műsoron bármit is változtasson, így nem is nagyon nyúltak bele. Jó, a zsűriben vért frissítettek, a kissé merev és nem túl szimpatikus Király Viktor helyére beült Molnár Caramel Ferenc, aki mackós, joviális külsejével és hajlítgatás iránti olthatatlan vágyával biztos jobban bejön majd a lurkóknak. A többi zsűritag maradt, és ez jó, az meg pláne, hogy Szandi hiperaktivitásából mintha visszább vettek volna egy kicsit, Szulák Andrea és Hajós András viszont maradt pont olyannak, mint eddig, szerethető, a gyerekekkel nem idiótán gügyögő, hanem értelmesen beszélő felnőttnek, aki partnerként kezeli őket, és nem plüssmaciként.

Az osztályfőnök szerepét Ördög Nóra vette át Friderikusz Sándortól, ami visszalépés, nekem az a stílus, amit Friderikusz képviselt, jobban bejött, mint ez az üvöltözős, harsány, műcuki kínvigyorokkal és erőltetett poénokkak teletűzdelt verzió, de lehet lesz ez még jobb is. Mindenesetre akkor, amikor megjegyezte az egyik diák láttán, hogy emlékszem rád a Megasztárból, hangosan felröhögtem, az abszurditás nevű bödön alját így már nagyon régen nem kaparta műsor - a Megasztár 5 idején Ördög Nóra éppen X-Faktort vezetett, és annak is örült ha Vastag Csabát felismerte a színpadon, nemhogy egy akkor éppen 12 éves kiscsajt, aki Patai Anna ellenében hullott ki az egyik elődöntőben. Az idei gyerekek között az első adásba is bekerült több olyan, akiben ott van a sztori, akinek a hátterét lehet majd egy kicsit kapirgálni kisfilmekben, és most nem a cinizmus beszél belőlem, egyszerűen így van - a rendezett családi helyzet és az átlagos gyermekkor éppúgy nem érdekes, mint a felnőtt műsorokban a normális szereplő, ez van. Mindez persze semmit nem von le az énekesek érdemből, akik között van pár egészen jó, például az a tízéves kissrác, aki már komplett bulikat tol a vidéki kultúrban, és olyan profi a színpadon, amilyen én soha a büdös életbe’ nem leszek, vagy az a kislány, aki Szandi-hangon énekelte el a Szívemben bomba van című dalt. Az továbbra is nagyon tetszik a műsorban, hogy a gyerekekből nem csinálnak bohócot, bár én azokat a cukiskodós, spontánnak szánt szegmenseket, amikben a gyerekek kulcstartót meg sütit hoznak a tanároknak, hanyagolnám, nem kell ez ide, foglalkozzunk a gyerekkel, a hátterével, a fejlődésével, az énektudásával, és gondozzuk inkább azt, nem kell a bazári vonal. Igen dicséretes és szimpatikus, hogy a műsor továbbra is megmarad emberinek, de nem megy át olyan nyomorpornóba, mint a Rising Star egyik másik epizódja, és ami a legjobb, hogy a gyerekek őszinte öröme, az, hogy elértek valamit, hogy bekerültek egy olyan műsorba, ami a zenei fejlődésüknek igenis jót tehet, száz százalékosan átjön a képernyőn, és valahol ez a lényeg, ugye.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra mazsorettnek öltözött

Ördög Nórával, Caramellel, és a már megszokott, régi tanárokkal - Szandival, Szulák Andreával és Hajós Andrással - elindult Az ének iskolája harmadik évfolyama. Bár Friderikuszt is szerettük jófej igazgató bácsiként, meg kell állapítanunk, Ördög Nóra azért vitt egy kis új színt a műsorba.
Jól állt neki szinte mindegyik extra produkció; tűzoltóként, tornatárként, na és főképp mazsorettként is abszolút szerethető volt. Jó, pizzafutárként, bukósisakkal azért elég viccesen nézett ki. Szóval eddig nálunk az igazgatónő jól vizsgázott, a versenyzők pedig már a felvételin is hozták az előző évadokban is megszokott színvonalat és cukiságfaktort. Lentulay Krisztián 12 éves, Szlovákiából érkezett, szintetizátorozik és máris fellépésekre jár. Tanára Hajós András lesz, aki tűzoltóként közölte vele az örömhírt. A 15 éves végtelenül bájos Gyuris Luca Egerben él, apukája pedig korábban Hevesi Tamással zenélt együtt. Tanára Szulák Andi lesz. Varga Norbi 12 éves és pingpong bajnok. Mellesleg pedig jól is énekel, a továbbiakban Caramel fogja terelgetni, aki a műsorvezetőhöz hasonlóan elég jól belesimult új szerepébe.
A 13 éves Nagy Juli Szlovákiából egyfajta mini-Szandiként érkezett. A pozitív kisugárzású, mosolygós kislány ha épp nem énekel, akkor mazsorettezik, amihez előbb Hajós és Caramel, majd később Nóra is csatlakozott. A pedagógus családból származó Juli Szulák Andi tanítványa lesz. Horváth Alexandra 15 éves, és nem véletlenül találtuk ismerősnek. A csinos nagylány ugyanis a 2010-es Megasztár legjobb 24 énekese közé jutott, ahonnan végül Patai Anna mellől esett ki, ami nagyon megviselte. Ezúttal viszont már biztos helye van Szandi szárnyai alatt.
Az egyik legédesebb apróság vitathatatlanul a 8 éves Sárközi Roland, akit nagyszülei nevelnek, és imádja a focit. Így sikeres felvételijéről is egy Fradi meccsen értesült, ami láthatóan hatalmas élmény volt az egyébként nagyon vagány kisfiúnak. Rolit is Szandi fogja tanítgatni a műsor idején.
A 13 éves Juhos Zsófi nem akármilyen kísérővel érkezett. A röplabdás kislány ugyanis 3 éve tanul énekelni Dér Heninél, akit mára már családtagjának érez. A produkció kicsit döcögősen indult, de egy kisebb sírás után végül helyreállt a rend, és Zsófi megmutatta mit tud. Ő lett Szulák Andi harmadik kisdiákja.
Utolsóként Janca Áron érkezett, aki 14 éves, és anyukája énekesnő volt, ma pedig énektanárként tevékenykedik. A koránál idősebbnek tűnő fiú Caramelt kapta tanárául.
Jövő héten ismét felvételi, a második nyolc tanulót ismerhetjük meg majd az adás során.

Az ének iskolája TV2 - Ördög Nóra pizzafutár lett

Az ének iskolájának igazgatónője Ördög Nóra lett, aki a harmadik évfolyam versenyzőinek személyesen vitte el a jó hírt a sikeres felvételiről. Az első adásban nyolc gyereket ismerhetnek meg vasárnap este a nézők, Szandi, Szulák Andrea, Caramel és Hajós András diákjait nem kis meglepetést okozva lepte meg.
Ördög Nóra többek közt kipróbálta, hogyan kell mazsorett botot forgatni, milyen testnevelő tanárt helyettesíteni és pizzát kiszállítani, ült tűzoltóautóban, táncolt a Keleti pályaudvar előtt és kiabált a meccs végén a focipálya közepén.