Az ének iskolája TV2 - Kishúga lelke költözött Radics Jani lelkébe

Nem tervezték Jani születését, sőt az orvosok még azt is javasolták az édesanyának, hogy vetesse el a babát. A terhességet ugyanis kockázatosnak tartották. Ő azonban vállalta a veszélyt, és élete legjobb döntésének tartja, hogy nem hallgatott az orvosokra. A két fiam után nagyon szerettem volna egy kislányt. Olyat, amilyet már előtte elvett az isten, mesélte a Storynak Jani édesanyja, aki soha nem tudta kiheverni, hogy első gyermeke gyógyíthatatlan szívbetegséggel született. A sors azonban most is fiút adott neki, igaz, mást, mint korábban. "Jani aranyszínű hajjal született. Sokkal szelídebb, halkabb volt, mint a két bátyja, és soha nem mozdult el a szoknyám mellől. Mintha Adélka lelke költözött volna bele. Büszke vagyok rá, mert nagyon jó tanuló, szinte csak ötösei vannak. A magatartásával sem volt soha semmi probléma, csak dicséreteket kapott a tanáraitól" - büszkélkedett Jani édesanyja.

Az ének iskolája TV2 - Igazi profival léphetett fel Berki Artúr

Az ének iskolájának győztese, Berki Artúr tegnap este Takács Nikolasszal lépett fel. Úgy tudom, a TV2 közremûködésével és a szülőkkel együtt szervezik a gyerekek fellépéseit. Hármas csoportokban járnak majd koncertezni. Artúr boldog, hogy ilyen lehetőséghez juthat, áradozott a csinos fiú édesanyja, aki épp a Bors megkeresésekor kapott egy jó hírt, amit azonnal megosztott velünk is.
Nagyszerű, hogy Nikolasszal, egy elismert zenésszel is énekelt Artúr, akiért az egész családunk rajong. Az ének iskolájának színpadán egyszer már énekeltek duettet és akkor is hatalmas sikerük volt, emlékezett vissza Berki Artúr anyukája. 

Az ének iskolája TV2 - Kiara ráér még a karrierre

Megszerette a színpadot, a szereplést a hetedik osztályos tehetség Az ének iskolája során, s hiányzik is neki a reflektorfény, de édesanyja, Marcsi arra figyelmezteti őt: a legfontosabb kipihennie magát, hogy ősztől a továbbtanulására koncentrálhasson.
Igen, hiányzik a lányomnak a színpad és kétnaponta Az ének iskoláját is felemlegeti, de mostantól a valódi iskolára kell koncentrálnia. Örülnék, ha a zenélés, az estleges fellépések nem mennének a tanulás rovására. Neki nem most kell karriert építenie, ehhez még túl fiatal. Kiara állatorvos, színésznő, de legfőképpen énekesnő szeretne lenni, ezért viszont sokat kell még tanulnia, szögezte le a büszke édesanya, aki szeretné lányát minél tovább maga mellett tudni, s amiben csak lehet, támogatni. Az iskolával azonban van egy kis gond: mint azt a Bors is megírta, a mindig mosolygós lányt osztálytársai közül többen nagyképűnek, szüntelen jókedve miatt őszintétlennek tartották. Talán Kiarának sem volt megfelelő védelmi taktikája, úgy reagált a többi diák intrikáira, hogy igyekezett mindenkinek megfelelni. Most azonban változott a helyzet: Kiara, mint azt az édesanyja a Borsnak elárulta, a tehetséggondozó műsor alatt teljesen felszabadult, és már nem görcsöl mások szeretetéért. Nyilván voltak osztálytársai, akik nem szimpatizáltak a lányommal. Kiarát ez sokáig bántotta, de Az ének iskolája teljesen felszabadította őt. Akivel nem volt jóban a műsor előtt, mostanra azzal is alakul a kapcsolata, de igazából már nem törekszik rá.

Az ének iskolája TV2 - Berki Artúr fél arca lebénult


Ha a szülei nem rohannak vele azonnal a kórházba, ha az orvosok nem ismerik fel rögtön a bajt, ha nem kap heteken át elektromos kezelést, akkor biztosan nem ő nyeri most Az ének iskoláját.
Rajongói szerint Berki Artúr a leghelyesebb fiú Friderikusz osztályában. Naponta több tucat szerelmes levelet kap, randira hívják, a legrámenősebbek a telefonszámát is kinyomozták már. Artúr lubickol a sikerben és a népszerűségben.
Óriási szerencséje, hogy pár hónap alatt felgyógyult betegségből. Ha nem így történik, nem mert volna Az ének iskolájának még a közelébe se menni. Azon az emlékezetes délutánon Artúr édesanyja vette észre, hogy valami nincs rendben a fiával.
„Beszélgettünk, és mintha nem mozgott volna a bal arca. Először azt hittem, bohóckodik, de a szeme, a szája teljesen merev volt bal oldalon. Akkor már rosszat sejtettem. Kértem a fiamat, hogy mosolyogjon, beszéljen, grimaszoljon. Sajnos hamar egyértelművé vált, hogy szó sincs bohóckodásról, hanem valami nagyon nagy baj történt vele” – mesélte a Storynak Artúr édesanyja.
.

Az ének iskolája TV2 - Varga Vivient máris fellépni hívták

Varga Vivien bekerült a legjobb hat diák közé az Ének Iskolájában, és a verseny végeztével egyelőre a műsor hiányát érzi leginkább. Persze örömteli emlékei, és ígéretes tervei is vannak a kislánynak.
"Sajnos véget ért Az ének iskolája, de csodás érzés, hogy részt vehettem benne. Olyan emberektől tanulhattam, akikkel más körülmények között nem találkozhattam volna. És amellett, hogy nagyon sokat tanultam, belekóstoltam a televíziózásba is, hiszen egyfolytában forgatásokon vettünk részt. Életre szóló barátságok is születtek a néhány hét alatt. Artúrral és Rolival igazán közel kerültünk egymáshoz" - mesélte Vivi a Borsnak. Már most vannak felkéréseim. Szombaton például egy esküvőre hívtak, hogy énekeljek néhány dalt a násznépnek. Jövőre elvégzem az általános iskolát, és nagyon szeretném zenei szakközépiskolában folytatni a tanulmányaimat. Titkon a színészet felé is kacsingatok, így ha drámatagozatra vennének fel, akkor is nagyon boldog lennék - mondta el Varga Miklós lánya az előtte álló lehetőségekről.

Az ének iskolája TV2 - Szerelem szövődött az iskolában

A gyermek-tehetségkutató nyertese, Berki Artúr nem csak az osztályelsőnek járó díjjal gazdagott a verseny során. Kenedi Veronika és Berki Artúr között nagyon jó kapcsolat alakult ki a műsorfolyam során, kicsit talán több is barátságnál.

"Elkezdődött valami közöttünk, ami több, mint barátság. Egyszerre tettük meg egymás felé a kezdő lépést, rengeteget beszélgetünk, és persze boldogok vagyunk" - mondta el a Blikknek Artúr, aki még mindig alig tudja elhinni, hogy ő nyerte meg a versenyt. "Nem változtatott meg a siker, csak még többet szeretnék tanulni és az öcsémmel, aki gitározik, zenekart csinálni, ahol esetleg Veronika is énekelhetne. Saját dalokat igen, de lemezt még nem szeretnék, mert az csak egy gyerek lemeze lenne. Nekem ráér később, amikor már tényleg éretten készen állok rá" - mesélte a 15 éves fiú, aki előtt még nagy karrier is állhat.

Az ének iskolája TV2 - Tanulásra költi a fődíjat Artúr

Jól fésült tincsek, csibészes mosoly és bársonyos hang. A 14 éves Berki Artúr nyerte vasárnap este Az ének iskoláját. Az osztály legjobbja a verseny után a Borsnak arról beszélt, mit érzett az eredményhirdetés közben.
Friderikusz Sándor kimondta a nevem, de nem is észleltem, viszont önkéntelenül rám tört a sírógörcs, és csak a hulló konfettik hangját hallottam. Aztán feljöttek a szüleim a színpadra, és a vállukon sírtam tovább, idézte fel a vasárnap estét Artúr, aki osztályelsőként egymillió forintot költhet tanulmányaira, és Görögországba is elutazhat egy hétre. Már most tudja, hogy mire költi a nyereményét: Szeretnék beiratkozni egy angolkurzusra, és természetesen énektanárra fordítanám a pénz jó részét. Eddig nem tanultam énekelni, de el kell sajátítanom a technikát és a helyes levegővételt is.
Hajós András őszintén meglepődött az eredmény hallatán.
Nem számítottunk erre. Nem mondom, hogy feladtuk, inkább úgy fogalmazok, belelazultunk abba, hogy más nyeri, de ettől még rendesen dolgozunk, és megpróbálja a legjobbat kihozni magából a nézők előtt – idézte fel a verseny előtti hangulatukat a büszke tanár, aki nehezen leplezte a színpadon, hogy elérzékenyült.
Kicsit elszorult a torkom, de csak befelé sírtam. És csak egyetlen cseppet. Nagyon szoros érzelmi szál fűz a családjához, és nagyon meghatottak Artúr könnyei, apja, anyja és öccse boldogsága. Végigfutott rajtam, hogy a műsor során mennyi örömet szereztünk a gyerekeknek, a nézőknek, és bevallom, belül kicsit megdicsértem magunkat. Az ének iskolája erről szól: szeretetet adni a gyerekeknek, hogy megtanuljanak ők is szeretetet adni a közönségnek. A tanár és az osztályelső számára csak a műsor fejeződött be, a közös munka nem.
Artúr jó kezekben lesz, hiszen a család minden tagja kitűnő zenész, emellett szeptembertől már dzsesszkonziba jár. De rajta tartom a szemem, és vannak közös terveink is – mesélte Hajós. A sokoldalú tanár szeretné, ha tanítványa se lenne szakbarbár: – Ha rajtam is múlik, Artúr nem „csak” egy zenészdinasztia új generációjának remek szakembere lesz, hanem elsősorban egészséges, boldog és művelt fiatalember. És aki talán éppen ettől lesz még jobb, igazán nagy zenész.

Az ének iskolája TV2 - Berki Artúr lett az osztályelső

Véget ért Az ének iskolájának második évada. A tanárok és a pontozó vendégek összesített szavazata alapján, Berki Artúr lett a második évfolyam legjobb diákja. Az Ének Iskolájának ma esti döntőjében a hat legtehetségesebb nebuló bizonyíthatta rátermettségét. A diákok egyénileg és a korábbi évad szereplőivel duettben is előadtak egy-egy dalt, amik kivétel nélkül hatalmas sikert arattak. A tanárok ma este csak csillagos ötösöket osztottak ki. Az osztályelső végül Hajós András tanítványa, Berki Artúr lett, akinek már most meggyűlik a baja a rajongó lányok imádatával. A 14 éves fiú alig hitt a fülének, amikor győztesként hirdették ki. Végül Friderikusz Sándor azzal engedte vakációra a gyerekeket, hogy ha nem is lépnek a jövőben énekesi pályára, örök emlék marad számukra az elmúlt tíz hét.

Az ének iskolája TV2 - Nagylányok zaklatják Artúrt

Szétszedik a lányok Az ének iskolájának mindig elegáns tanítványát. Berki Artúr egyelőre szerencsére tudja kezelni a rajongók olykor rámenős érdeklődését, de, mint azt a Bors az édesanyjától megtudta, vannak nagyon terhes, kínos szituációk is. A szülők szerint borzasztó, ahogy néhány lány felkínálkozik Artúrnak. Hívogatják, de nem szólnak bele a telefonba. Olyan is előfordult, hogy hajnal háromkor csörögték fel, és csak ennyit mondtak a kagylóba: szeretlek. Artúr ezeket nem érti, árulta el az édesanyja, aki szeretne a rajongóknak elárulni egy nagy titkot: Artúr maga akar udvarolni, mert szerinte az a férfi feladata. Volt már egy kislány, akivel a csókig jutottak, de nem tartott sokáig ez a kapcsolat, vagy nevezzük inkább barátságnak, mesélte Artúr mamája. Úgy tapasztalja, hogy fia a nála idősebb csajokra is nagy hatással van, ennek azonban egyáltalán nem örül. Volt egy 17 éves rajongó, aki többet gondolt a kapcsolatukról, mint ami valójában történt. Egyetlen egyszer és egy véletlen folytán találkoztak Artúrral, de a lány annyira elvarázsolódott, hogy valóban elhitte, ők ketten szerelmespárt alkotnak. De ugyan már, Artúr ekkor még 14 éves sem volt! Muszáj volt visszafogni a lányt, ezért a férjemmel írtunk is neki egy levelet, amiben kértük, inkább próbáljon korban hozzá illő fiút találni magának, árulta el Berki Artúr anyukája, aki úgy tudja, fia nemrég hasonló okból közösségi oldaláról is törölt egy ifjú hölgyet. Az ugyanis egyfolytában utalásokat tett, és szó szerint a szerelmével zaklatta. Nyilván Artúrnak is imponál, ha egy idősebb kezdeményez, de azt már ő sem szereti, ha valaki közönséges, vagy túl rámenős. Örülök, hogy ilyen jól kezeli ezeket a helyzeteket,  büszkélkedett az édesanya, aki persze nem tiltja fiát a barátkozástól.. 

Az ének iskolája TV2 -Szulák Andrea 25 év után ült metróra

Az énekesnő kis tanítványa, a villamosrajongó Karczagi Józsika kedvéért vett részt újra a pesti tömegközlekedésben. Az Ének Iskolája kisdiákja, Józsika odavan a járművekért, még a színpadra is magával cipeli kedvenc játékvillamosát. Tanára, Szulák Andrea ezért elvitte őt magával a négyes metróra, ami neki legalább akkora élmény volt, mint a kisfiúnak. "Régóta városon kívül lakunk, ezért autóval járok, úgy 25 éve nem ültem semmilyen magyar tömegközlekedési járművön, így nekem talán nagyobb kaland volt a metrózás, mint Józsikának. Nemrég Párizsban metróztam, de az ottani megállók hangulata sokkal jobban tetszik, a miénk rideg és futurisztikus" - mondta el a Blikknek az énekesnő, aki egykori lakhelyét is megmutatta kis tanítványának. "A Józsefvárosban nevelkedtem, nincsenek rossz emlékeim a városi életről sem, sokat játszottam a barátnőimmel, osztálytársaimmal a gangos bérházban és környékén, de mindez már nagyon régen volt, annyira, hogy akkor még 1 forint ötven fillérbe került a busz- és 1 forintba a villamosjegy."

Az ének iskolája TV2 - Végső döntősök

Jövő héten már vakációra indulnak a tanulók, a mai adásból pedig kiderült, ki az a hat versenyző, akik közül kikerülhet az osztályelső.

Sztárduettekkel léptek fel a diákok az Ének Iskolája utolsó előtti adásában. L. L. Junior, Kállay-Saunders András, Bangó Margit, Takács Nikolasz, Biga, Feke Pál, Hevesi Tamás és Király Linda segítették a színpadon a kis énekeseket, majd pedig Caramel segítségével egy össznépi dalolással zárta az estet a 16 tanuló.A tanári kar döntése alapján a jövő heti, végső döntőbe Sztojka Vanessza, Varga Vivien, Mata Ricsi, Berki Artúr, Tóth Kiara és Radics Jani jutottak tovább, ahol az első évfolyam diákjaival közös produkciókkal lépnek majd színpadra.

Az ének iskolája TV2 - Felnőtt férfi udvarol Kiarának

Még Tóth Kiaráék házát is meglátogatta az a férfi, aki szerelmes Az Ének Iskolája felfedezettjébe. A 13 éves Tóth Kiara családtagjainak lassan meg kell szokniuk a gondolatot, hogy a gyönyörű hangú kislány tetszik a fiúknak. Sőt a férfiaknak is. Amióta először feltűnt a tévében, több száz szerelmes levelet kapott. Akadt azonban egy hódoló, aki nem elégedett meg az írott szóval, kitartóan várakozott a lány háza előtt. "Egy mező közepén lakunk, és eddig nem is gondoltam arra, hogy milyen védtelenek vagyunk, ám most, hogy Kiara nyilvánosság előtt szerepel, ez is kiderült. Egy nap egy házunk előtt várakozó férfira lettünk figyelmesek. A lányom annyira megijedt, hogy a testvérével együtt elbújt a nappali egy távoli zugában. Végül kimentem a fiatalemberhez. Húszéves, jól öltözött fiú, aki egy rózsaszín borítékot adott át, amit  Kiarának küldött. Nem akart tolakodni, ahogy átvettem a levelét, azonnal továbbállt" - mondta a Borsnak Kiara anyukája, aki ekkor sem nyugodott meg. Tényleg megijedtem, be sem vittem a levelet a lakásba, a ház mögött bontottam ki, de közben levegőt sem vettem, nehogy valamilyen mérgező anyagot belélegezzek. Aztán fellélegeztem, mert egy szerelmes verset és levendulamagokat tartalmazott a boríték.  Még csak 13 éves, és bár vannak, voltak az iskolában kisebb-nagyobb fellángolásai, komolyabb érzelmekről nem tudok" - tette hozzá az anyuka.

Az ének iskolája TV2 - Megvannak a döntősök

Vasárnap este kiderült, ki az a nyolc kisdiák, akik a tanárok véleménye szerint tovább jutottak a döntőbe. A szokásos cuki, és gyakran felnőtt tehetségkutatókat is kenterbe verő előadások után az adásból most az is kiderült, kik lesznek azok, akik jövő héten már egy-egy sztárpartnerrel duettezhetnek majd a színpadon.

Mata Ricsi, Varga Vivien, Sztojka Vanessza, Tóth Kiara, Berki Artúr, Radics Jani, Kenedi Veronika és Karczagi Józsika lettek a kiválasztottak, nekik van esélyük megnyerni a versenyt, és persze ők lesznek azok, akik többek között Caramel, Kállay-Saunders András, Feke Pál vagy Bangó Margit partnereként énekelhetnek nekünk egy hét múlva.
A másik nyolc tanulótól sem kell búcsút vennünk, őket párosával hallgathatjuk majd meg a következő adásban.